Ő tervezte a budai Jégbüfé arculatát, most a MÜSZI az egyik kedvenc helye, és hogy minden beleférjen a napjába, reggel kilenckor kel, és hajnali háromkor fekszik. Ha éppen nem zenéken dolgozik, tervezőgrafikával foglalkozik, más munkái mellett az egyik vezető hírportál art directora. A szinténzenész Gryllus Ábrisnál járt.
Fotó: Fülöp Dániel
Ha Danival tévéstáb lennénk, először arra kértem volna Ábrist, hogy mutassa meg, hogyan készülnek a beatek. Sajnos nem vagyunk az, de aggodalomra semmi ok, természetesen így is tudunk majd zenéket mutatni.
Ábris, te köztudottan footwork stílusban is zenélsz. Mit kell tudnunk erről a műfajról?
A footwork Chicagoban alakult ki, a nyolcvanas években. Eredetileg egy tánc volt, a zene is nagyon mozgás orientált. Ugyenezen a Chicago House ágon fejlődött ki a kilencvenes években a juke zenei stílus is. Sokáig egyébként a footwork megmaradt egy nagyon erős szubkultúrának, az igazán nagy nemzetközi áttörése 2010 táján történt meg, amikor európai kiadók elkezdték a chicagoi producerek dolgait kiadni. Azért szerettem meg ezt a műfajt, mert teljes mértékben „kikönyököletlen”, és mivel kevés benne a szabály, tulajdonképpen bármi belefér. Az egyetlen nagyon meghatározó dolog a 160/80 bpm-es tempó.
Hogyan talált rád az elektronikus zene?
Legelőször a Mulató Aztékok Misijével kezdtem el zenélni, aki már akkor nagyon jól MC-zett, amikor tizenöt évesen együtt jártunk rajziskolába. Együtt kezdtünk beateket írni, így indult az egész. Ha azt kérdezed, mi volt az első elektronikus zene, amit írtam, akkor az a válaszom, hogy hip-hop. De sosem tudtam igazán jó beateket írni, mert mindig elkezdtem túlságosan kísérletezni; nekem hosszabb idő zeneileg beérni, máig tart. Kezdetben képes voltam akár hetekig elmolyolni egy-egy zenével. Később aztán elkezdtem másokkal dolgozni, és pont a Sági Viktorral való közös alkotás volt az első lépésem a spontánabb zenélés felé. Viktor ugye régebb óta is zenél, meg neki ott van például az Amoeba, valamilyen értelemben tehát ő „zenészebb zenész”, mint én. Vele volt az első olyan élményem, hogy úgy is lehet zenélni, hogy közben nem szerkesztgetünk.
Az Azurék S*10 kiadójánál jelent meg az első lemezem. Annak idején az akkori barátnőm titokban elküldte nekik a zenéimet, amiket amúgy a fióknak írtam. Aztán nem sokkal később a semmiből felhívott Azur, hogy „ hallottam a zenédet, gyere le a Zsebrakéta stúdióba valamikor”. (nevet)
Fotó: Fülöp Dániel
Az Uffallo Steez mellett létezik egy másik zenei kollaborációd is, mesélnél erről is egy kicsit?
Igen, van egy másik, talán technonak nevezhető formációm, amit Farkas Mikivel együtt csinálok, ez a FOR. Erről azt érdemes tudni, hogy egy kicsit erőszakosabb, ugyanakkor sokszor meditatív, nagyon vasas, ipari ügy. Amikor Mikivel elkezdtünk zenélni ’13/’14-ben, már egyértelmű volt, hogy akkor lesz igazi amit csinálunk, ha csak vasakon, szintiken, dobgépeken és samplereken dolgozunk, és úgy vesszük fel a számokat, hogy utána már szinte csak keverjük őket. Fontos, hogy élő hangszerként használjuk ezeket az eszközöket. Arra törekszünk, hogy ezekkel a cuccokkal a tudatosan torzított hangokat is tisztán szólaltassuk meg. Úgy, hogy a zene tele legyen dinamikával, felhangokkal – tehát ne csak túlvezérelt torzítás legyen. A múltkor például a bojler hangját vettük fel és azt kezdtük el vagdosni, de olyan is volt, hogy az egyik számban egy Nemes Z. Márió verset kiabáltunk fel és aztán abból vágtunk ki szótagokat, majd úgy csináltunk belőle egy ismeretlen szöveget. Persze ezek bevett módszerek, de a FOR.-nál van egy nagyon szabad megközelítés. Az Uffalónál is, de az teljesen más, ott tényleg olyanok vagyunk, mint két kisgyerek a homokozóban: csináljuk a tukkóságokat, és közben fetrengünk a röhögéstől.
Fotó: Fülöp Dániel
És ott van még az Yvein Monq is, amit talán a legtöbben ismernek Veled kapcsolatban. Nekem a TWUN című klip tetszett a legjobban.
Az Yvein Monq egykor tulajdonképpen az alteregóm volt, mostanában kezdek róla leszokni, de aztán persze lehet, hogy visszajön… Amikor megmutattam a TWUN zenéjét, a klip rendezőjének, Horváth Viktornak, egyből mondta, hogy neki már régóta volt egy magas sarkúban bukdácsolós klip-ötlete, ami ehhez nagyon passzolna. Úgyhogy onnantól kezdve szinte csak rá és a szuper közreműködőkre kellett bízzam a dolgot.
Melyik formációdat tartod a fő projektednek?
Nincsen fő projektem; körülbelül mindegyikre ugyanannyi időt fordítok, bár a FOR.-ra talán többet gondolok mostanában. Ezek mellett pedig most épp finomabb textúrájú zenékkel kísérletezek egyedül. Bár sokszor inkább a grafikai munkáim vannak előtérben, most éppen két táncelőadás zenéjén is dolgozom. Mindkettő kortárs tánc, az egyik már kicsit előrehaladottabb fázisban van, a másikkal pedig még csak most fogunk először próbaterembe menni. A tánc számomra amúgy teljesen új, de régóta szeretem, mert halálosan absztrakt és minden didaktikusságtól mentes tud lenni.
Fotó: Fülöp Dániel
Fontos dolog, hogy zenével más formában is foglalkozol. Mit kell tudni például Ligeti György metronóm installációjához készített művedről?
Ez a munka a tavalyi OFF Biennáléra készült, Ligeti Poème Symphonyque című darabjának parafrázisa. Az újragondolt helyzetben a száz metronóm egy szabályos rácsban helyezkedik el a térben úgy, hogy be lehessen közéjük sétálni. Mindegyik metronóm az emberek mozgására reagálva változtatja a tempóját, így lehet az installációval új ritmikai mezőket létrehozni. Mivel több ember is tudja egy időben befolyásolni a metronómokat, ahhoz hogy valami tudatosan épített ritmika jöjjön létre, egymásra reagálva kell benne mozogni. Nagyon érdekelnek az ilyen fajta helyzetek ahol hangban és térben egyszerre lehet gondolkodni.
*
Most pedig ahogyan ilyenkor az lenni szokott, megkérlek, hogy add át a stafétát következő szinténzenésznek!
Nádházi Lajost, A I W A-t ajánlanám figyelmedbe. Nagyon szabad, torz house, néha egészen off beat szinti ügyek. Szép dolgokat csinál.
Szöveg: Tompos Vince
Utolsó kommentek