szinténzenész

Első hip-hop élményem Ganxsta Zolee és a Kartell Jégre teszlek című lemeze volt, amit unokatesómtól, Danitól kaptam kölcsön másolt kazettán, még hetedikes koromban. Aztán jött Sub Bass Monster és a Gyulafirátót; tizenöt évesen a házibulikban egy ideig volt rapzene hallgatás is, és ismerem még a ferences rendi Stan Fortuna atyát. És több most tényleg nem jut eszembe.

Mulató Aztékok (Fotó: Fülöp Dániel)

A Blaha Lujza téri gyrososnál beszéltük meg a találkozót Tink Misivel. Még egy gyors kávé, aztán irány a bázisuk, vagy ahogy ők hívják, a Balzac. Már bánom, hogy nem kértük meg Tinket, hogy rappeljen egyet a négyes-hatoson, a délutáni csúcsidőben biztosan feldobta volna az elcsigázott utazóközönséget. A Jászainál lepattanunk a villamosról; beugrunk a közeli boltba néhány sörért, majd egy-két lépés és már ott is vagyunk a birodalomban. Fél hat van, de Ákos, az indián duó másik tagja még nagyban durmol. Misi kedvesen felébreszti (kelj már fel, te állat, interjúúú van), gyors kávéfőzés és irány a szoba, ahol az aztékok szabadidejük nagy részét töltik…

„A zeneírástól az utolsó mix masterig mindent mi csinálunk, javarészt ebben a szobában.” – kezdi Misi, majd Ákos hangulatteremtés gyanánt beteszi a legutóbbi beat-jét. „Itt írtuk meg a Füli Gér című számot is, körülbelül 10 perc alatt – kezdi Tink. „Két-három fajta szövegtípust írok: vannak az egziszt, naplószerű dolgok, aztán van, amikor csak rappelünk a rappelésről – ezt nevezem én „bullshitting over instrumentálnak”, és van olyan is, amikor ennek a kettőnek az elegyéből jön össze a végeredmény.”

Fotó: Fülöp Dániel

Kezdetben csak hobbyként nyomtuk. Átjöttünk meló után, elővettük a rappeket, aztán eltelt egy hét, és már nem is foglalkoztunk velük. Majd szépen lassan beleuntunk abba, hogy nem fejezzük be az elkezdett zenéinket. Ma már célunk, hogy képesek legyünk befejezni mindent, amit elkezdtünk.  Úgy érezzük, végre sikerült felnőnünk ehhez a feladathoz.

Milyen metódus szerint dolgoztok?

Régen úgy történt, hogy otthon megírtam a dob loopokat, ezeket beeditáltuk Ákosnál, és akkor arra kezdett el játszani. Ezután megírtuk rá szöveget, akár együtt. Régebben amúgy a Magyar Postánál dolgoztam kézbesítőként, a szövegek többsége a munkahelyemen ért sok stresszről szóltak, ezek inspiráltak. Akkoriban marha fáradt voltam, mert korán kellett kelnem, az időpara mindig bennem volt. A fő témáim mindig erre épültek, ezek ilyen arcképszerű szövegek, egzisztencialista dolgok voltak. Nem hallgattam akkor sem túl sok magyar hip-hopot, inkább azokat, amikből inspirálódtam, meg eleve nem hip-hop központú a zenehallgatási szokásom. Idővel aztán elkezdtünk dalszerkezetekben gondolkodni, Ákos pedig alaposan beleásta magát a zeneelméletbe. A szerdai Open stage is sokat jelent, mert ott kommunikálni kell a közönséggel. Ma már arra akarok rámenni, hogy hookokat, refréneket írjunk, és abból induljunk ki. Most ezt látom a jó módszernek, hogy otthon megírom, itt pedig befejezzük.

Tíz évet a hálószoba rejtekében töltöttetek. Mi vitt Titeket rá, hogy kibújjatok „odvatokból”?

Úgy éreztük, most lehetünk sikeresek, most értünk meg erre. Beleuntunk abba, hogy nem tudjuk terveinket megvalósítani és határainkat kibővíteni, mert megcsömörlöttünk attól, hogy a fióknak dolgozunk és hogy befelé élünk. Hogyha valamikor majd tényleg híresek leszünk, akkor az amiatt lehet majd, mert nem húsz, hanem harminc évesen kezdtünk el kifelé élni. Már mögöttünk van egy csomó minden, otthoni produkció, így érettebb dolgokkal tudunk jelentkezni. De fontos tisztázni, hogy nem azért kezdtük el ezt, hogy megmutassuk, hogy bárkinél is jobbak vagyunk! Egyszer toltam egy olyat, hogy beütöttem a youtube-ba, hogy magyar hip-hop, hogy kicsit képbe kerüljek. Utána két napig rosszul aludtam, mert kicsit túltoltam. Konkrétan szarul voltam tőle. Azt vettem észre, hogy ma is ugyanazok vannak előtérben, mint akik 10 évvel ezelőtt is. Persze semmiképp sem akarok senkinek beszólni, de most itt van ez a BOOM BAP/GOLDEN ERA vonal markáns jelenléte… Viszont szerintem ez Budapest, nem pedig New York, szóval nem kell ennyire ráfeszülni. Ugyanakkor mindenki csinálja azt, amit szeret, de úgy érzem, ez kicsit túl van tolva mostanában, mert a hip-hop ennél sokkal több rétegűbb – elég csak megnéznünk, mi megy fél méterrel nyugatabbra. Nekem az itthoni állapot sokszor rapnácizmusnak tűnik, hogy hallgassuk meg, másoljuk le a Group Home-t, ami ugye ’95-ben volt… Persze mi is ezeken nőttünk fel, de nem érdemes anakronisztikusnak lennünk. Fontosak az alapok, de a nyitás és a kísérletezés is az.

Fotó: Fülöp Dániel

Az itteni házibulikban nem a winampot raktuk be, hanem zenélgettünk, freestyloztunk, Ákos nyomogatta a midi billentyűt és ment a mantra. Aki nagyon megunta, az kiment a konyhába, aki pedig már nem bírta a füstöt az kiállt az erkélyre. Tudnának mesélni a szoba falai...    

Ákos augusztusban jött vissza Skóciából, kint dolgozott évekig, ennek köszönhetően lettek új eszközeink. Megpróbáltunk elmélyülni abban, hogy sok minőségi cuccunk legyen, de nem vagyunk nagy audio-feelek, ezért meg kellett állnunk egy határnál. Nem fogunk úgy szólni, mint ahogy egy G-UNIT lemez, de ezt tudjuk magunktól megoldani. Nekünk nincs arra harminc rongyunk, hogy a számokat lekevertessünk másokkal... Meg nem is akarjuk, inkább megcsináljuk magunknak. Egy ideig toltuk ezt a Balzacot a szövegekben, de én nem hiszem, hogy most ebből a szobából egy kultikus helyet kellene létrehozni, ez nem a New York-i D&D stúdió! Nyilván, ha több pénzünk lenne meg eszközünk, megvennénk ezt az egész emeletet és kipárnáznánk. Nagyon jó lenne, de így is örülünk, mert sokkal előrébb tartunk, mint mondjuk két éve.

Fotó: Fülöp Dániel

Hogyan mutatnátok be zenéteket egy olyan valakinek, aki még soha nem hallott rólatok?

Ákos: Talán az a különleges a zenénkben, hogy az összes alapunkat mi magunk hozzuk létre, Minden hangot én írok, és csak nagyon ritkán hangmintázunk.

Tink: Sok szeretet, empátia, boldogság, szomorúság, felszabadultság, belső utazás, hip-hop… Fontosnak tartom az örömzenélést, és azt, hogy ne futószalogon gyártsunk zenét. Persze jó lenne benne lenni a fősodorba, de nekünk senki ne mondja meg, hogy mit csináljunk. Az lenne a jó, ha ez így működne mindenkinél. Ugyan negatív hangokat ütöttem meg, de semmiképpen sem akarom azt mondani, hogy a magyar hip-hop az úgy ahogy van, szar! Csak az a baj, hogy nagyon sok tényleg az! (A mainstream médiában lejövő giccsparádéra ne mondják azt, hogy ez a hip-hop!) Azt üzenném a fiataloknak, hogy hallgassanak nagyon sok külföldi, főképpen amerikai rapet, hiszen onnan ered minden, onnan jönnek az impulzusok. Ha csak magyart hallgatnak, az azért sem olyan jó, mert az sok esetben – műfaji értelemben – nem rap.

Fotó: Fülöp Dániel

Ahogyan külföldön, itthon is nagy divat más rappernek beszólni. Van olyan, akinek beef-et (olyan rap, ami egy másik rappert olt – a szerk.) írtatok?

Dehogyis, én nem akarok ebbe energiát fektetni! :) Ha nekem valaki írna egy kis beef-et, vagy diss-t (visszaoltó szöveg – a szerk.), én lennék az első, aki megosztanám a facebook oldalunkon, hogy köszönjük szépen, hogy foglalkoztok velünk! De én biztos nem válaszolnék erre, mert nem szeretnék időt pazarolni ilyenekre. Ez zene és nem háború. Inkább az lenne a jó, hogyha az egységet építenénk, de ez nincs meg sajnos, mert mennek a fúrások.

Eminem vagy 2Pac?

Eminem az egyik legnagyobb MC szerintem. 2Pac-et kevésbé hallgattam, de bejön az a zenei hullám. Mondjuk nem hallgattam túl sok Eminemet sem, de az egyik száma megvolt maxi cédén, azt az Osönben vettem még ’99-ben. (nevet)

Ganxsta Zolee vagy Animal Cannibals?

Animal Cannibals, de Ganxsta Zoli is nagy! Nem voltam nagy ganxstás, Animal Cannibals-ös voltam, kisgyerekként az összes kazettájuk megvolt. Az első Fila Rap Jam 1996-ban volt, akkor voltam tizenegy éves. Emlékszem, édesanyáméktól kikönyörögtem, hogy vegyék meg nekem a Fila Rap Jam 2-t. Az Animal Cannibalstől aztán szép lassan eljutottam a Firmáig, ami amúgy az Idő Urai, ami szerintem itthon a legnagyobb bézik!

Egyébként milyen zenéken nevelkedtél?

A Tilos rádión nőttem fel, Cadikot, Mangot, az akkori fiatal Ponzát és Balek MC-t hallgattam, meg Zeeket, akiket másoltam. Még a 2000-es évek elején is kazettára vettem fel a dolgokat, nagyon bejött ez a freestyle-dolog. A Tiloson olyan zenéket hallgattam, amiket az MTV-n soha nem hallhattál. Szerettem utánajárni ezeknek a dolgoknak… Akkor még nem volt internet, meg youtube, sőt számítógépem sem volt, tehát folyton jegyzeteltem, hogy mi volt az a szám... Volt olyan spanom, aki le tudta tölteni az adásnaplót, és akkor az alapján próbáltuk megvenni a CD-t, a kazettát, vagy a maxi CD-t. Ezekről a hordozókról már nem hiszem, hogy hallottak a mai fiatalok…

Mit kell tudni a jövőbeni terveteitekről?

Hitelesek akarunk lenni magunkhoz és szeretnénk másokat inspirálni; jó lenne fiatalokkal is nyomulni. Az az álmunk, hogy ebben az évben kijövünk az LP-vel. Ezért most vissza szeretnénk térni a szobába, kicsit elmerülni, folytatni a komponálást. Korábban az volt a koncepciónk, hogy csak single-ket adunk ki, de rájöttünk, hogy ez egy holtág, mert kell egy referenciaalbum, amivel be tudnak minket azonosítani.

Fotó: Fülöp Dániel

Nem maradt más hátra, mint a szokásos interjú végére meghagyott kérdés. Ki legyen a következő zenészem?

Robotdeckre gondoltam, akivel egyébként tavaly nyáron hoztunk össze egy közös EP-t. Ő ezt a purp, kicsit trap, kicsit újiskolásabb, süppedősebb, levegősebb vonalat képviseli. Beat-producerként egy olyan zenei hullámot tol, ami külföldön ugyan eléggé feljövőben van, de nálunk még nem nagyon figyeltek fel. Dexi egész nap ezt nyomja. Bent ül a kisszobában és a spórolt pénzén megvett cuccokon írja a jobbnál jobb beateket.

Szöveg: Tompos Vince