szinténzenész

Ennek a poszt-karácsonyi posztnak azt a címet is adhattam volna, hogy „A koncert, ahol inkább nem ruhatáraztam, mert sajnáltam volna az időkiesést” – de ez sokkal hosszabb lett volna, így nem tettem. Viszont a mondat tartalmában mindenképp megállja a helyét, mert ritkán járok olyan fellépéseken, ahol rám szól a mellettem álló, hogy „hé, haver, leesett az állad”! Már pedig ez történt velem életem első makrohang koncertjén.

A mostani felállásban két éve működő makrohang nemrég tért vissza első külföldi turnéjáról. Az egyedi, experimentális zajrockban utazó banda ezt a 2000 kilométernyi utat a tavaly megnyert Talentométer tehetségkutató főnyereményeként érdemelte ki. Nagy Gergő gitárossal a legutóbbi budapesti koncertjük előtt ültem le beszélgetni.

Fotó: Lambert Attila

Meglehetősen komplex, kiszámíthatatlan, „gondolkodós” zenét játszotok. Hogyan alakult így a zenéhez való hozzáállásotok?

Nincsen megtervezve, hogy milyen zenéket írjunk, talán annyi elv van, hogy ne legyünk öncélúak a zenében. Régebben szinte csak instrumentális zenéket hallgattam és nekem tökre természetes hogy ilyen zenét játszunk. És mivel nincsen ének, kell valami, ami pótolja azt. De ezt nem tudatosan tesszük, szerencsére azt csináljuk, amit mi is élvezünk.

Sokak számára talán mégis nehezen értelmezhető a zenétek. Mi volt az eddigi legmeghökkentőbb visszajelzés a közönség részéről?

Jó hát vannak, akik egyáltalán nem is próbálják befogadni azt, amit csinálunk a színpadon. Múltkor koncert végén valaki tök komolyan megkérdezte, hogy mi volt ez az agymenés?  Próbálom elengedi ezt a dolgot, mert például az is frusztráló tud lenni, amikor olyan zenekarokhoz hasonlítanak minket, akiket mondjuk nem szeretek – ilyenkor leginkább a poszt rock zenekarok jönnek szóba. Ez a zenekaron belül már ilyen heccelés is, mivel egyikünk sem igazán nagy rajongója a műfajnak.

Fotó: Balogh Máté

Mindig is érdekelt, hogy milyen érzés színpadon állni. Miket tapasztalsz, és hogyan tudod kizárni a külvilágot?

Színpadon lenni különleges állapot, és jó lenne azt mondani, hogy minden koncerten sikerül teljesen kívül hagynom mindent. De már az tök jó dolog, ha egy koncerten – ha még csak egy pillanatig is – azt érzed, hogy ez megtörtént. Sajnos kevés olyan helyzet van, amikor technikailag minden adott ahhoz, hogy nem kell azon paráznod, hogyan szól a cucc, meg hasonló idióta gyakorlati kérdéseken. Ez egy teljesen passzív állapot, és erővel nem is lehet elérni. Olyan, mintha arra kellene koncentrálnod, hogy ne koncentrálj semmire! Aztán, amikor sikerül valamibe ennyire belemerülnöd és belefeledetkezned, az tényleg fantasztikus érzés és szerencsére ebben sokszor segíthetnek a többiek is a színpadon.   

Fotó: Horváth Tamás NOTWO 

A háromfős zenekar halálpontosan hozta a sűrű ritmusváltásokkal operáló, kiszámíthatatlanul megfontolt, jazz-elemekkel ötvözött, „transzba esős” nagybetűs rockzenét.

Sokan a színpadon való zenélést egyfajta „bulizásként” élik meg. Ti hogy álltok ezzel a kérdéssel?  

Nem vagyunk egy bulizós zenekar, a zenénket sem mondanám elsősorban annak, bár azt nagyon élvezzük, amikor látszik a közönségen, hogy bírják és megmozdulnak! Én nem tudok bulizni a koncertjeinken, mert másra kell összpontosítanom. Koncert előtt megpróbálok valahogyan kikapcsolódni, mondjuk utána meg elég fáradt leszek tőle. Fellépés közben még figyelnünk is kell egymásra, hogy rendben legyen minden. Valahogy azért próbálunk belekerülni ebbe a passzív állapotba.

Fotó: Lambert Attila 

Amikor a zenészek lemennek próbálni, általában visznek magukkal sört, meg egyéb dolgokat.  Nálatok ez hogy megy?

Van egy olyan érzésem, hogy a legtöbb zenekarhoz képest mi iszonyatosan sokat próbálunk. Nálunk egy próba minimum hat órán át, esetenként még tovább tart; sokszor tartunk sessionöket is – ezek akár három-négy naposak is lehetnek. Ilyenkor reggel tíztől este nyolcig ott vagyunk a teremben. Persze ez nem lehet annyira intenzív végig: közben eszünk egyet, kicsit beszélgetünk, elvagyunk és utána ott folytatjuk, ahol abbahagytuk.

Fotó: Balogh Máté

Mostanában olyan dolgokkal vagyunk elfoglalva, amikhez sok idő kell. Főleg a hangszerelésekkel foglalkozunk, hogy olyanokat próbáljunk ki amit még nem csináltunk, és ez egy elég időigényes és inkább hosszú távon produktív folyamat.

 Mit kell tudni a készülő új lemezről?

Azon voltunk, hogy a lemezfelvételt még az idén befejezzük, de ez sajnos különböző okokból nem jött össze. Amikor már egyértelmű volt, hogy nem tudjuk tartani a saját magunk által szabott határidőt, úgy voltunk vele, hogy inkább örüljünk, hogy semmi nem kényszerít minket arra, hogy elkapkodva befejezzük. Az előző anyagokhoz képest kevesebb gitár lesz az új dalokban, főként a dob és a basszus fog dominálni. 

Milyen zenék szoktak pörögni nálatok Szenteste?

Nincs semmi jellemző, általában valami nagyon gagyi karácsonyi válogatást teszünk be, amitől elkap bennünket a karácsonyi láz, és akkor könnyebb a fát feldíszíteni. Azért van néhány karácsonyi dal, aminek a meghallgatása nálunk már hagyománnyá vált de ezek is inkább viccből...

Fotó: Lambert Attila

Szoktál blogokat olvasni?

Igen, főként zenei blogokat! Olyanokat is, amiket nem szeretek, mert van egy olyan furcsa perverzióm, hogy szeretek olvasni azokról a zenékről, amiket nem bírok! (nevet)

Nem maradt más hátra, mint hogy indoklással egyetemben eláruld a soron következő zenész nevét!

Boros Levire gondoltam, az Amoeba, a Fixi4 és a Qualitions dobosára. Egyrészt azért, még nem nagyon olvastam vele készült interjút, és kíváncsi vagyok, hogy mikről fog beszélni, másrészt egy nagyon érzékeny dobos aki komplexen játszik a hangszerén és szerintem jó rálátása van a zenékre, izgalmas zenekarokban játszik. És nem mellesleg nagyon kedves srác, bírni fogjátok!

Szöveg: Tompos Vince 

A stand-up jazzban utazó MÖRK zenekar két évvel ezelőtt alakult, énekese pedig az a Zentai Márk, akire leginkább a Ments meg szerelem! című, 2007-es lemeze, és azt követő szóló projektje kapcsán emlékezhet az olvasó. Ez pedig akárhogy is számoljuk, már majdnem 10 éve történt, így talán nem véletlen, hogy Márk zenei stílusa az utóbbi időszakban igencsak megváltozott. Felkerekedtem hát és meglátogattam a lakásán, ahol egy üveg rosé és egy tál pogácsa mellett az elmúlt évtized nyomába eredtünk. Az interjú nyomokban tejet, vályogházat és bazsalikomos szószt tartalmaz!

Mit szóltál hozzá, amikor felhívtalak azzal, hogy Gerendás Péter téged jelölt meg következő interjúalanyomként?

Nagyon meglepett a hír! Személyesen még nem találkoztam vele, és bevallom, hirtelen nem is tudtam mit kezdeni a szituval… Talán úgy kerülhettem képbe, hogy az egyik fia, Gerendás Dani (a Biebers dobosa – a szerk.) helyettesítette az éppen nyirokmirigylázban szenvedő dobosunkat, amikor a Biebers előtt játszottunk Gödöllőn. Mindenképpen nagyon megtisztelő az ajánlás, másfelől pedig nagyon örülök a kezdeményezésednek!

Fotó: Fülöp Dániel

A MÖRK volt a Generál kísérőzenekara a december 12-i budapesti nagykoncerten a Tüskecsarnokban. Ezt a bulit még további tíz vidéki turnéállomás fogja követni. Hogyan találtak rátok Charlie-ék?

Az ötlet a billentyűsünknek, ifj. Novai Gábor szüleinek az agyából pattant ki először. Az első klipes dalunkat, a Came for Nothing-ot – amit pont ebben a konyhában forgattunk – nagy büszkén megmutattuk Gábor szüleinek, akik megállapították, hogy harmóniamenetét tekintve nagyon hasonlít a Lehajtott fejjel című Generál dalra. Úgy érezték, hogy valahol hasonló zenét csinálunk, mint régen ők a Generállal, ami igaz is, mert a klasszikus pop, rock, soul és funk gyökereink letagathatatla-nok. Így jött az ötlet, hogy a koncerteken elénekelhetném három dalukat: a Ha ismernémet, a Szerelem virágait, és a már említett Lehajtott fejjel című számokat. Aztán nem sokkal később Várkonyi Mátyás (a Generál billentyűse –a szerk.) és Holub Péter koncerszervező lejöttek egy koncertünkre. Megtetszett nekik a zenénk, és ebből jött az ötlet, hogy a Generál dalokhoz közösen hozzunk létre új hangszereléseket. 

És hogy jöttetek ki a nagy öregekkel?

Novai Gáborral az elejétől kezdve nagyon közeli volt a viszonyunk, együtt gondolkodtunk a különböző ötleteken. Aztán megismertük Várkonyi Mátyást és Holub Pétert és ők is azonnal befogadtak minket. Majd Gabi, Dani es Bálint előkeszitették a dalok alapjait, később csatlakozott Karácsony James, aki nyitottan és befogadóan reagált az új zenei ötletekre. Nekem is hamar sikerült beleszoknom az új szerepbe és ezekbe a számomra új dalokba. Charlie pozitív volt velünk, ugyan-akkor végig figyelt minket, kicsit olyan volt, mintha tesztelne. Végül az első, veszprémi koncertünkön tört meg végleg a jég: ekkor kaptuk tőle az első komolyadicséretet, ami nagyon jól is esett.

Óriási lemaradásban voltam veled kapcsolatban! Az interjú előtt csak a 2007-es Ments meg szerelem című dalodat ismertem...  Mi történt  veled azóta? Minek köszönhető ez a pálfordulás?

A Megasztárban 2006-ban indultam, ott figyelt fel rám Szabó Zé, aki aztán felkere-sett és hamarosan elkezdtünk együtt dolgozni. Ő írta a dalaimat, ő is menedzselt, két lemezt készítettünk együtt.  Az első albumom címadó dala volt a Ments meg szerelem, ami az S.O.S. Szerelem című romantikus vígjáték főcímdala. Nagy sikereket értünk el ezzel a lemezzel, sok díjat is nyertünk. Rengeteget fellépésem volt, de aztán a második lemez felvétele alatt már saját ötleteimet is bele akartam vinni a dologba, de erre már nem volt lehetőség. Idővel tarthatatlanná vált ez a helyzet, így befejeztük a közös munkát. Ugyanabban az évben kezdtem el a Kodolányi János Főiskolán a jazz ének szakot, közben musicalekben szerepeltem, és saját zenekart alapítottam, hogy végre új ötleteket is kiprobálhassak. Abban az időben Neumann Balázzsal is sokat zenéltem együtt, majd jött egy újabb próbálkozásom a Sw!tch nevű zenekarban, de valahogy ez sem volt még az igazi, függetlenül attól hogy Szabó Dani dobosunk már ebben a formációban is benne volt. 

A MÖRKben képzett zenészekkel vagy körülvéve, nem beszélve arról, hogy az évek alatt te is sokat fejlődtél.

Amikor elkezdtem a főiskolát, szép lassan széthullott az a gépezet, ami körülöttem volt. Éreztem, hogy ez így nem mehet tovább. A menedzsmentem nem igazán értette, miért akarok hirtelen mindenbe beleszólni es mindent a saját ízlésemre átformálni. Egyszerűen nem tudtak mit kezdeni azzal,hogy miért nem jó már minden úgy ahogy ők szeretnék, hiszen addig minden rendben volt. De ezzel pont az a baj, hogy ha az ember egy folyamat elején túlságosan nagy kompromisszumokat köt, később csak nagyon nehezen tud ezeken a dolgokon változtatni. Többek között ezt is megtanul-tam ezzel. Egyébként nem volt könnyű a szétválás, de tanulópénznek mindenképpen jó volt. 

A szólókarrierem miatt sokan gondolják úgy, hogy a MÖRK formáció „Zentai Márk új zenekara”. Nos, ez nem így van: ez egy közös projekt, négyen írjuk a dalokat, mivel közös improvizációkból jön létre szinte minden . Az többi zenekari feladatot is együtt vállaljuk és mindent együtt beszélünk meg. A basszusgitáros-unk, Szeifert Bálint  a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakán végzett, Szabó Dániel Ferenc dobos, ifj. Novai Gábor billentyűs, és én pedig a Kodolányira jártunk együtt, ott ismertük meg egymást.

A zenénk pop-rock, soul es funk gyökerekből építkező, improvizatív elemeket tartalmazó könnyűzene, amiben sok egyéb stílus is keveredik és szinte bármi megtörténhet! Egyik barátom standup jazznek, a másik pedig filozofikus popnak hívja a stílusunkat, de létezik még egy definíció: ez a free-pop.

Édesanyád, Terebessy Éva operaénekesnő, koloratúrszoprán. Tőle is tanultál énekelni?

Igen, főként technikai dolgokat sajátítottam el tőle: a helyes légzéstechnikát, a hangképzést, a skálázgatást. Van két-három olyan skála, amit a mai napig előveszek.

Lakáskoncerteket is szoktatok adni és most is éppen egy lakásban vagyunk. Erről hogyan vélekedsz?

Fantasztikus… Legalább nem kell égetnem magamat egy kávézóban. :) Egyébként szeretnénk sokkal több ilyen jellegű koncertet adni barátoknál, de akár ismeretleneknél is! Bárki jelentkezhet nálunk a facebook oldalunkon keresztül. Egyébként januárra tervezzük kihozni következő dalunkat, ami egy kicsit érfelvágós cucc lesz a legutóbbi funky/soul dalunk után. Tavasszal pedig felvesszünk egy teljesen új lemezt Víg Arnold vezényletével a Silverhill stúdióban.

Zentai Márk: Stare Into The Sun from szinténzenész on Vimeo.

Most éppen rosé bort kortyolgatunk, ha teheted egyébként miket szoktál inni?

Mindenfélét! Mostanában – lehet Charlie hatására – rámentem a whiskeyre. :)  Egyébként nincsenek nagy preferenciáim.

Mit csinálsz akkor, amikor nem zenélsz?

Három dolog érdekel igazán: a zene, a spiritualitás és a környezettudatos életmód. Régóta foglalkoztat a spirituálitás, ami számomra annyit jelent, mint megérteni önmagunkat és rátalálni a bennünk rejlő békére – még egy ilyen furcsa társadalomban is. Az advaita vedanta (azaz non-dualitás), a buddhizmus különböző ágazatai (a zen, a tibeti buddhizmus), a taoizmus és a szufizmus, ebben tudtak segíteni és ezért nagyon érdekelnek.

Tehát kereső vagy?

Igen, de már rátaláltam néhány dologra. Jó kérdés, hogy hány könyvet kell elolvasnod ahhoz, hogy rájöjjél, hogy valójában mindegyik ugyanarról szól: álljál meg, és nyugodj meg. És ha így teszel, akkor megtörténik az, amiről az összes mester beszélt. De az a nagy kérdés, hogy hogyan állok meg és nyugszom meg igazán?

Ki tartasz a mesterednek?

Nincsen konkrét mesterem, viszont a fent felsorolt hagyományokban vannak olyanok, akik számomra szimpatikusak, és akiket nagyon szeretek, mert sok hasznos tanáccsal szolgálnak. Van egy-két ember, aki kimagaslik közülük, például Rupert Spira, egy angol származású tanító, és Sri Ramana Maharshi.

A képen középen Sri Ramana Maharshi (Fotó: Fülöp Dániel)

És mi a helyzet a környezettudatossággal?

Volt egy eléggé intenzív időszakom, amikor előadásokat, kurzusokat is tartottam a témában. Viszont el kellett döntenem, hogy vagy elkezdek zenélni nagyon komolyan, vagy elmegyek jó messzire és építek magamnak egy vályogházat. Akkoriban nagyon haragudtam a társadalomra, arra, hogyan működik ez az egész. De egy külvárosi kis telek még megmaradt álmomnak, jó lenne egy olyan hely, ahol lehetne építkezni.

Néha te is úgy érzed, hogy itt kéne hagyni mindent és elmenni a francba?

Szerintem ezt érzi mindenki, de persze ez nem megoldás. Keresni kellene alternatívákat, csak arra az embereknek általában nincsen idejük... Nekem csupán ötleteim vannak, például hogy hogyan lehetne egyszerű eszközökből, szinte ingyen házat építeni… Az az életforma, hogy saját magadat ellásd, számomra roppant szimpatikus. Ennek alapvetőnek kellene lenni. Volt olyan időszakom, amikor kommunát akartam létrehozni, hogy a barátaimmal együtt elinduljunk az önellátás rögös útján. Ilyen dolgokon agyaltam, de valahogy mindig visszahúzott valami, és ma már tudom: az, hogy megtaláljuk egymást a zenésztársaimmal.

Fotó: Fülöp Dániel 

Végezetül te sem úszod meg a kérdést: ki legyen a következő áldozatom?

Ha már ilyen nemes pozícióba kerültem, akkor a Nagy Gergő vezette Makrohangot ajánlom következő interjúalanynak! Egyrészt, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy miket fog majd mesélni, másrészt pedig nagyon szeretem a zenéjüket, kifejezetten előremutató az, amit csinálnak. Zenéjükkel nem csak engem, hanem az egész zenekart inspirálják! Nagyon elmélyülős, hallgasd meg mindenképpen! Ja és lehetne még egy ilyen „elbocsátó szép üzenet” jelleggel mondanom valamit?

Igen, persze, légy szíves!

Az lenne a kérésem, hogy ha lehet, mindenki nyugodjon meg egy kicsit! És én is, és te is! Mert mindenki annyi mindent csinál, és ha már elérte a hőn áhított célját, akkor egyből szintet akar lépni és így sosincs megállás... Én például akkor vagyok a legnyugodtabb, amikor a zenekarral próbálunk és örülünk…....

....…hogy élünk!

.......és hálásak vagyunk, hogy vagyunk egymásnak, hogy csinálunk valamit. Fújj, de nyálas dumákat nyomunk b@#&eg! 

Szöveg: Tompos Vince

Kerek harmincöt éve annak, hogy meggyilkolták John Lennont, a Beatles egykori legendás tagját. Gerendás Péter az IMAGINE – Seholsincs ember című versszínházi performansszal korunk egyik legnagyobb hatású zeneszerzője halálának állított emléket december 8-án az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban. 

Felütésként hadd idézzek egy részletet egy 2003-as fórum bejegyzésből! „Gerendás Péter az érzelmek világában tud egészen eredetit nyújtani, ott tudja bűvkörébe vonni a rajongóit, akik talán maguk sincsenek tisztában azzal, miért is hat olyan rendkívüli erővel Péter muzsikája, miben is rejlik koncertjeinek senki máséval nem összehasonlítható hangulata.”  Honnan ered ez a bizonyos hangulat?

Talán én vagyok a legkevésbé kompetens abban, hogy elemezzem a koncertjeim hangulatát, értékeljem a saját munkásságomat. De a lényege az egésznek, hogy szeretem, amit csinálok, szeretem a közönségemet. Soha nem tekintettem munkának a zenélést, mindig is egy csodálatos áldásnak tartottam, hogy ezzel foglalkozhatok. Akkor vagyok boldog, ha azt látom, hogy a közönségem is az. Teljesen mindegy, hogy egy kis helyről, vagy egy nagy koncertteremről beszélünk, mindig az a célom, hogy a közönség minél jobban érezze magát. 

Fotó: Fülöp Dániel 

A koncerteken mind az előadó, mind pedig a közönség számára is fontos az energiaáramlás. Ezt te hogyan éled meg? 

Mind a mai napig, ha felmegyek a színpadra, érzek egyfajta feszültséget, ami aztán persze hirtelen egyik pillanatról a másikra pozitív irányú feszültséggé változik. Különleges, feldobott hangulatba kerül ilyenkor az ember és semmi másra nem koncentrál, csak a feladatra, hogy a koncert minél jobban sikerüljön. Az, hogy éppen milyen hangulata van az előadónak, hogy beteg-e, vagy magánéleti problémái vannak, az nem számít.  Amikor öt év különbséggel elvesztettem szüleimet, mind a két alkalommal zenéltem aznap este. Egészen biztos vagyok benne, hogy senki nem vette észre rajtam, hogy éppen min megyek keresztül. Ez sem a zenésztársaimra, sem a közönségre nem tartozik.

Gyerekeiddel már régóta együtt zenélsz. Olvastam egy korábbi interjúban, hogy semmiképpen nem akartok a Kelly Familyhez hasonlítani. Akkor még csak Dani fiad zenélt veled, ma már többen vagytok. Most hogy látod ezt a kérdést?

Kilenc gyerekemből öt foglalkozik zenével és a mi együttzenélésünkben az a legfontosabb, hogy a Kelly Familyvel ellentétben semmi közünk nincs a show-businesshez. Amikor hívnak minket, szívesen megyünk játszani. Boldog vagyok, hogy együtt zenélhetek  a gyermekeimmel, egy apának ez egy különleges érzés. Ha asztalos lennék, és a gyerekeim kiválóan tudnának gyalulni, vagy széklábat, asztalt faragni, akkor is nagyon büszke lennék rájuk. Az az érzésem, hogy ilyen szempontból is óriási szerencsém van…

Fotó: Fülöp Dániel

Napra pontosan harmincöt éve lőtték le John Lennont, a huszadik század egyik legnagyobb hatású előadóművészét. Seholsincs ember címmel „élőzenés-élőemberes versszínházi performansszal" tisztelegsz emléke előtt az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban. Mit kell tudni az előadásról?

John Lennon emlékére már tartottam egy koncertem a Kongresszusi Központban még 2003-ban, azon az estén az akkor hat éves Dani fiam ült a dobok mögött. Mindig is készültem rá, hogy színházi előadás formájában is megemlékezzek munkásságáról. Koltai Judit, a Holdvilág Kamaraszínház igazgatója keresett meg ötletével, hogy Lennon halálának harmincötödik évfordulójára előadást tervez a József Attila Művelődési Központba. Én pedig nagy örömmel elvállaltam.

Sosem fogom elfelejteni azt a napot, amikor meggyilkolták John Lennont. Aznap éppen a saját zenekarommal próbáltam egy gyárnak a klubjában. Reggel mentem a próbára, és ott mondta az egyik tag, hogy Lennont lelőtték. Halálával az egész világ megváltozott és szertefoszlott a remény, hogy a Beatles valaha újból összeálljon.

Lennon dalain kívül miből fog állni az előadás? Mi fog történni a színpadon?

Lennonnak sajátos humora volt, ami írásaiban is pregnánsan a felszínre kerül. Nyelvi leleményességgel figurázta ki az emberi természetet, így születtek meg a viccesebbnél viccesebb alkotások. Mivel prózai munkásságát nagyon kevesen ismerik, úgy gondoltam, slágerei mellett ezeket is beépítjük az előadásba. Persze nem fogjuk a teljes életművét előadni, de igyekszünk átfogó képet nyújtani munkásságáról. Az előadás Kókai János rendezésében kerül színpadra.

John Lennon: Four eyed guitar player

Hamar kiderült számomra, hogy a Beatles nagy hatással volt rád, manapság miket hallgatsz?

Az autómban sokat hallgatok klasszikus zenét, ami mindenképpen egyfajta változást jelent a korábbi zenehallgatási szokásaimhoz képest. Azért hallgatok szívesen klasszikusokat, mert ez a fajta muzsika nem tudja befolyásolni zenei stílusomat. De nyitott vagyok mindenre… Nagyon szeretem például Stinget, és ha új lemeze jelenik meg, azt egyből megveszem.

Fotó: Fülöp Dániel 

Hogy látod, milyen helyzetbe csöppennek a frissen induló zenekarok, mint például a Bolida, vagy a KanCow Boys?

Ez egy nagyon nehéz kérdés. Minden új együttesnek el kell döntenie, hogy a zenélésre megélhetési forrásként, vagy örömforrásként tekint. Mindenképpen azt tanácsolnám nekik, hogy ne tegyenek fel mindent egy lapra, hanem legyen egy biztos megélhetési forrásuk, ami mellett tudnak zenélni. Persze ez egy 22-es csapdája, mert aki napi nyolc órát dolgozik, annak roppant nehéz beosztani a megmaradt idejét, energiáját.

Tehát meg tudsz élni a zenélésből.

Amikor gyerekkoromban megkerestem a velem egy házban lakó Gonda János tanár urat,  hogy adjon tanácsot, azt mondta: a zenészek csak nagyon kis százaléka él meg kizárólag zenélésből. Akiknek sikerül, nagyon boldogok a zenélés miatt, a nagyobbik százalékuk viszont boldogtalan és egész életében szenved. Tehát azt tanácsolom a fiataloknak, hogy soha ne keseredjenek el azon, hogy valami jót csinálnak és esetleg a siker nem olyan gyorsan érkezik, mint ahogyan ők megérdemelnék az adott pillanatban. Örülni kell minden aprócska sikernek, ami éri az embert. Azt mindenképpen figyelembe kell venni, hogy a siker nem mindig egyenesen arányos a tehetséggel, néha pont fordított arányban állnak egymással. A magyar zenében vannak olyan ikonok, akik számomra tiszteletreméltók, olyanok,  akik évtizedek óta kiemelkedő minőséget tesznek le az asztalra. Vagy nézzük akár az ígéretes fiatalokat, akik csak néhány éve, vagy fél éve kiválóan zenélnek.

​

Fotó: Fülöp Dániel

Mondanál néhány példát?

Nagyon sok tehetséges fiatal zenekar van ma Magyarországon. Nemrég hallottam a Mörk nevű zenekart, akik teljesen lenyűgöztek, csodálatos, amit csinálnak! Nagy jövőt jósolok nekik, és ha találnak egy jó menedzsert, aki elhelyezi őket a megfelelő helyekre, s ez párosul a közönség szeretetével, akkor nyert ügyük van. Angolul énekelnek, tehát minden esélyük megvan rá, hogy népszerűek lesznek, nem csak a határon túl, hanem itthon is! Nagyon kívánom nekik, mert magas színvonalon muzsikálnak!

Ránéztem a honlapodon a koncertnaptárra. Azt kell mondjam, hogy nem panaszkodhatsz a fellépéseidet illetően, szinte az egész decembered be van táblázva.

Az az igazság, hogy a december mindig nagyon jó időszaka az évnek. Nagyon örülök, hogy idén is ilyen szépen alakult, nagy öröm ez számomra.

Fotó: Fülöp Dániel 

És a többi hónappal mi a helyzet? Változott valami a három évvel ezelőtti állapothoz képest?

A három évvel ezelőtti állapot nem arról szólt, mint amivé azt a média tette. Részemről nem panaszkodás volt, csak szerettem volna egy jelenségre rávilágítani. Ez a jelenség pedig az, hogy a művészek a zenéből élnek és nekik ugyanúgy meg kell venniük a hétköznapi életükhöz szükségesek dolgokat, függetlenül attól, hogy éppen divatban vannak, vagy sem. Mert attól még, hogy valaki nem arénákban lép fel, neki is be kell fizetnie a gázszámlát. Én nem vártam csodára, hanem megoldottam a helyzetet azzal, hogy időnként kimegyek hajóra zenélni. Idén ősszel két hónapot egy tengeri hajón zenéltem és nemsokára ismét elmegyek egy Karib-tengeren közlekedő hajóra. Nem vagyok „csodaváró”, mert a családom eltartása kőkemény feladatot jelent számomra. Február végéig itthon vagyok, és ebben az időszakban igyekszem minél többet koncertezni. Amikor majd májusban hazajövök, szeretném ismét folytatni a zenélést, mert semmiképpen sem szeretném elveszíteni a kapcsolatot az itthoni közönségemmel.

*

Ha most a helyemben lennél kivel készítenél interjút?

Zentai Márkkal (Mörk) készítenék interjút, a már említett okok miatt!

Szöveg: Tompos Vince  

A Zeneakadémia ütőhangszer tanszakán szerzett előadóművészi és tanári diplomát, ahonnan majdnem kikerült, amikor tanárai megtudták, hogy egy metálzenekarban dobol. Bejárta Nyugat-Európa nagyvárosait, miközben több nyelven is megtanult. A budapestiek a Belvárosból ismerhetik, ahol már több évtizede a saját maga által kifejlesztett különleges xilofonján zenél. Beszélgetés Sárközi József főfoglalkozású utcazenésszel, akinek produkcióit Budapesten manapság a Duna-korzón lehet elcsípni.

Fotó: Katona Márton

„Kiskoromban kezdődött az egész. Leemeltem a nagymamám lekvárjait a polcról, és a tartalmát vagy megetettem az ismerőseimmel, vagy kiürítettem őket és már mehetett is a csörömpölés! Ez szó szerint így ment.” 

A kérdés adott: hogyan jutott eszedbe befőttesüvegeken zenélni? 

Mindig is olyan a hangszeren szerettem volna játszani, amin a legjobban tudok. Állandóan újítani akartam. Világéletemben jobban ment a dobolás, mint a gitár, de tizenéves koromban mégis a gitározással kezdtem el az utcazenélést. Esténként a Halászbástya egyik tornyában játszottam egészen késő éjszakáig, addig, amíg ott voltak a turisták. Annak idején még éjfélkor is tömve volt az a hely – ma már este nyolc után szinte teljesen kihalt. Egyik este, miközben gitároztam, hangulatvilágítás céljából a mellettem lévő befőttesüvegben egy gyertya égett.  Előttem volt a gitártokom, ahová az emberek dobálták a pénzt.  Azon az estén nem találtam a pengetőmet, ezért egy régi alumínium egyforintossal pengettem a hangszeremet. Zenélés közben az egyforintos véletlenül kiesett az ujjaim közül, rá a befőttesüveg karimájára. Amint meghallottam az így keletkezett gyönyörű hangot, egyből kapcsoltam! Másnap megtanultam öt-hat számot és egy-két nap múlva már a Vörösmarty téren ütöttem a vízzel feltöltött befőttesüvegeket.

In action (Fotó: Katona Márton) 

A produkciód elemei között egyaránt találunk például klasszikus zenét, dzsesszt és könnyűzenét is. Kézi vezérléssel indítod el a zenei alapot, majd ezt díszíted a vízzel teli poharakon történő zenéléssel. Hogyan és miért váltottál át a befőttesüvegekről a poharakra?

A kezdet kezdetén kazettás magnóról szólt a gitárral előre feljátszott zenei alapom és ezt egészítettem ki az utcán a vízzel teli dunsztos üvegek dallamával. Ma már szintetizátorral játszom fel az alapokat.  Az alapötlet egyébként már a legelején is az volt, hogy vízzel teli poharakon játszok, de akkor még nem találtam rá a megfelelő típusú poharakra. A Belvárosban emiatt kezdtem el az utcazenélést a vízzel hangolt befőttesüvegekkel 1987-ben.

Sárközi József from Vince Tompos on Vimeo.

Én pedig pont abban az évben születtem! Kiskoromban édesapám a Belvárosban található Sütő utcába vitt judo edzésre és emlékeimben elevenen él egy befőttesüvegeket püfölő utcazenész…

Ez tetszik! :) Azért is volt jó egyébként a dunsztos üvegeken játszani, mert egyrészt így nem mindennapi látvánnyal találkoztak a járókelők, másrészt a befőttesüvegek könnyen beszerezhetők voltak és viszonylag nehezen törtek. Sok időmbe került átállnom a poharakra, amik a befőttes üvegekkel szemben baromi könnyen törnek, emiatt jóval nehezebb rajtuk muzsikálnom.
 

A poharakba desztillált vizet öntesz, így történik a hangolás… Mit kell tudni még erről a folyamatról?

Mindig ugyanúgy hangolok be. Az egész közel egy óra lenne, viszont elég sok poharat már eleve lezárva viszek ki az utcára és így máris gyorsabban készen vagyok. A xilofon hangjai a zongoráéhoz hasonlóan vannak elhelyezve; az én poharakból álló hangszeremen is elől vannak a fehér hangok, mögöttük pedig a feketék. Huszonkét pohárral dolgozom, és itt is pontosan ugyanúgy kell megtanulni egy darabot, mintha egy xilofonon játszanál. Minél több vizet töltök a pohárba, annál mélyebb hangot kapok. Az így létrejövő majdnem két oktávnyi skálával már könnyedén el tudok boldogulni.

Hangolás (Fotó: Katona Márton) 

És miért nem xilofonon játszol?

A válaszom pofon egyszerű: hosszú távon nagyon fárasztó a xilofont hallgatni. Sokkal jobban tetszenek poharak hangjai, mint a xilofoné. Otthon egyébként gumilapokon gyakorlok, a poharakat csak új számok tanulásánál használom.

Zenei produkcióddal bejártad Nyugat-Európa nagyvárosait, ahol bizonyára rengeteg tapasztalatot szereztél. Hol szeretsz a legjobban muzsikálni?

Az a jó az utcazenélésben, hogy bárhol meg lehet élni belőle. A budapesti belváros a kedvencem, annak ellenére, hogy külföldön sokkal jobban keresek. Itt nagyon aranyosak az emberek. Nem a pénz a lényeg, hanem hogy különleges érzés itt zenélni, mert marha jó a feelingje. Egyébként nincsen sok különbség a budapesti és a nyugat-európai hallgatóság között, mert a belvárosban az emberek fele külföldi. De Szegedet is nagyon szeretem, főleg nyáron, mert ott érzem igazán, hogy Magyarországon vagyok.

A Duna-korzón (Fotó: Katona Márton)

Ha Európát nézzük, akkor Milánót, Párizst, Londont, Koppenhágát, és a német nagyvárosokat emelném ki. De Budapestnek főként a dunai panorámája miatt valami egészen különös hangulata van, amely az itt megforduló emberekre is érezhető hatással van.

­*

Most pedig rajtad a sor! Te döntöd el, hogy kivel készítsem a következő szinténzenész portrét. Megkérlek, válassz ki egy számodra kedves magyar zenészt, akivel ha tehetnéd, Te is interjút készítenél!

A választottam: Gerendás Péter. Gyönyörű zenéket ír, sok dalának a szövegét is ő írja. Szépen énekel és szépen gitározik és nagyon megkapóak a hangszerelései is: nem engedi, hogy egy másodpercig is lankadjon a hallgató figyelme. Ezek mellett nagyon igényesek is a dalai.

Fotó: Katona Márton 

- Tompos Vince -