szinténzenész

Bizonyára mindannyian tudjuk, hogy vannak annyira aktív zenészek, akik párhuzamosan több zenekarban is játszanak. Létezik azonban egy másik kategória is: az ide tartozókat ezennel nemes egyszerűséggel kinevezem „aktívabbnál is aktívabb zenészek csoportjának”. Közöttük foglal dobogós helyet az a dobos, akivel az alábbi interjút olvashatjátok. Mindez egyébként nem történhetne meg, ha nem ülök fel még tavaly a 75-ös trolibuszra és nem szállok le a Zichy Jenő utcánál. Ebből a megállóból egyenes út vezetett a Keleti Blokk egyik próbatermébe, ahol sikerült egy kicsit közelebbről megismernem a makrohang gitárosa által javasolt következő szinténzenészt, Boros Leventét!

Megpróbáltam összeszámolni, de bevallom, hamar kudarcot vallottam… Hány zenekarban is játszol összesen?

Mivel ritkán kapom meg ezt a kérdést, és akkor is elfelejtek néhányat,  most igyekszem mindet felsorolni. Jelenleg a Soulclap a legaktívabb formáció, amiben zenélek. Hetente szerdánként tartjuk az nyitott jamünket az Instantban, ahol először körülbelül egy szűk órányi nyitó szettet játszunk. Közvetlenül ez utána éjfél és fél három között átcsap a buli „open stage”-be – ilyenkor mindig a közönség soraiból érkeznek a rapperek, énekesek és más zenészek a színpadra, és egy hatalmas jam sessionné változik az egész. A fixi4 egyébként a legrégebben működő zenekarom, és annak ellenére, hogy aktivitásunk eléggé hullámzó, a legkirályabb magyarországi rapzenekar vagyunk! Tényleg amúgy! A fixiből alakult az Amoeba, akikkel immár öt évesek vagyunk, és májusban készítettük el az első nagylemezünket.  Hogy-ha Akkezdet Phiai live show-t ad, akkor általában mi kísérjük őket. Mostanában egyébként ritkán játszunk, legutóbb tavasszal a Budapest Essentials fesztiválon léptünk fel közösen. A Qualitons éppen nem aktív, de hogy pontosan miért, az külön megérne egy interjút. Aztán ott van még a Spájz Boys, amivel mostanában klasszikus hip-hop és funk beateket kezdtünk el gyakorolni, havi egy fellépésünk van minden hónap utolsó keddjén a Telepen. A Hair című musicalen a Qualitions tagságának felével és egyéb kiváló zenészek kiegészülve dolgozunk a Belvárosi Színházban; két-három előadásunk van havonta. Halmos András Rafival két dob felállásban afrikai ritmusokat szoktunk gyakorolni, Simon Marcival pedig slam&dob duót hoztunk létre, de ezek alakulófélben vannak még. A Makula egy jazz formáció, de csak ritkán tudunk próbálni, a lemezfelvételt márciusra tervezzük. Az Amoeba gitárosával Titfaq2 néven alapítottunk elektronikus duót, már van is egy képre és hangra rögzített stúdió sessionunk, ami remélem, minél hamarabb megjelenik. Lev Toystore néven van egy saját cuccom, itt is rögzítve van egy meglehetősen eklektikus kislemeznyi anyag, ami még masterelésre vár; reményeim szerint bakeliten fog majd megjelenni. A Monday Session bulikon is gyakran játszom alkalmi formációkban, és van még egy-két Pap Dávid szervezte „bolondjazz”buli is, amin részt szoktam venni. Menyhei Ádámmal pedig Muszorgszkij: Egy kiállítás képei című zongoraciklusának átiratán kezdtünk el dolgozni. Ez egyébként egy kortárs tánc előadás lesz, ami terveink szerint Amerikába is elvisz bennünket!

HÁT, ezt a listát felsorolni is hosszú lenne… Első benyomásra beat zenész képét kelted bennem. Ez alapján a rap monotonitását nem tartod unalmasnak?

A zenei gyökereim alapvetően nem a beat zenében, hanem a funkban találhatók, ilyen módon a hip-hop nagyon is közel áll hozzám! Ez a zenei hozzáállás eleinte inkább a Qualitionsben jött elő. Ugyan nagyon szeretem ezt a fajta zenét, és ahogyan a fiúk játsszák, az elképesztően inspiráló... De mivel soha nem hallgattam Beatlest – mindig csak néhány slágere tetszett –, eleinte nehéz volt beilleszkednem ebbe a konkrét hangzásvilággal rendelkező zenekarba. Sokat tanultam tőlük, ám kezdetben ez a fajta zenélés idegen volt számomra. Mert míg a hiphopban az ember hajlamos „beleülni” egy-egy groove-ba, és adott esetben néha kicsit visszafelé húzza a tempót, addig a rock -és beat zenében inkább előrefelé kell tolni azt.

Soha nem hallgattam hip-hopot, de valahogy mindig jelen volt az életemben.

Szóval kijelenthetjük, hogy „könnyebb” mondjuk az Amoebaban dobolnod, mint a Qualitonsban?

Mivel a funky jobban a részemmé vált, általában könnyebben, lazábban tudom hozni a hip-hop dobolást. Viszont éppen az a jó a Qualitonsban, hogy gyürködni kell, és hogy ott a már említett más típusú dinamikák működnek. A hip-hop nagy része a funk, a jazz és a blues zenén alapszik, sok hip-hopot mintáztak funk cuccokból, ami egy nagy közös halmaza a Qualitonsnek. Úgyhogy elég sok az áthallás ezekben a hozzáállásokban...

Boros Levente (Fotó: Fülöp Dániel)

Ha most nem lennék itt, éppen egymagadban próbálnál. Hogyan épülnek fel, milyen elemekből állnak ezek az egyszemélyes gyakorlásaid?

Ilyenkor egyszerűen csak elkezdek játszani, és figyelem a dobok hangjait. Ha buli után újból össze kell rakni a cuccot, újfent meg kell találnom a kényelmes beállításokat, szóval rendesen elpöcsölgetek az elején. Megnézem, hogy a lábcin milyen távol van a pergőtől, beállítom a pergő magasságát. Ha nagyon vehemens volt a buli, akkor a szék elkezd leereszteni és ilyenkor azt is meg kell néznem, hogyan állt helyesen eredetileg. Ha egy kicsit megrottyant a bőr, vagy leeresztett, esetleg kilazul a sodrony, akkor ezeket is visszaállítom. Utána elkezdek csak úgy játszani, és ha észreveszek valamit, hogy nem jön ki pontosan, vagy ha találok egy érdekes frázist, akkor azt a kis motívumot elkezdem kigyakorolni. Koncertek előtt néha átnézek egy-két témát, amikről tudom, hogy kicsit neccesebbek, vagy a tudásom határán mozognak.  Vagy ha nem is a határán, akkor izgulással együtt a határán…  

Szoktál izgulni a koncerteken?

Persze, alapvetően izgulós típus vagyok, bár ez inkább szituáció - és helyfüggő... Azt mondanám, hogy fele-fele arányban van az, hogy annyira le tudok lazulni, hogy tényleg igazán csak a zenére figyeljek. Viszont nagyon sokszor érzem úgy, hogy produkálom magamat és ilyenkor nem feltétlenül tudom elérni ezt az állapotot! Ez kívülről természetesen nem látszik, de belül érzem, hogy ez  inkább „zenecsinálás”, mint igazi zenélés.

Miért, mitől függ az, hogy izgulsz, vagy sem?

Nem tudom, erre nálam nincsen recept, viszont megfigyeltem, hogy enyhén másnaposan egészen jól tudok játszani! :) Valahogyan pont annyit vehet ki az agyamból az a kis fáradtság, meg az a kis sörgőz, hogy ne izguljak, és szabadon, lazán tudjak játszani. De azért az nem lenne jó, hogyha direkt, minden koncert előtt egy nappal berúgnék! :) Az izgulás persze attól is függ, hogy milyen közel van hozzám a közönség, milyenek a fények, meg hogy a hang mennyire „kényelmes” a színpadon. Egy kisebb klubkoncerten könnyebben és hamarabb fel tudok oldódni, mert ott hasonló zenei körülmények vannak, mint amit a próbateremben megszoktam. Ahogy látod, itt minden közel van hozzám, és akusztikusan is hallom a dobot. Nagyobb színpadokon ez teljesen megváltozik és idegennek tud hatni az a zene, amit próbákon gyakorlunk, mert megváltoznak az arányok. Ilyen esetben általában elkezdek hangosabban játszani, így viszont hamarabb elfáradok, emiatt pedig megváltoznak a dinamikák. Nagyon nehéz megtanulni azt, hogy adott esetben úgy produkálja magát az ember, hogy közben megteremtse a zenéléshez szükséges legkényelmesebb körülményeket.

És minek tudható be a minimal szetápod?

Pont a hip-hopnak köszönhetően nincs szükségem például tamokra. Persze használhatnám őket, de ez a zene alapvetően a lábdob-pergő-lábcin hármasáról szól, így ezeken kell megoldanom az apró poénokat is. A többi már csak szórakoztatás, hogyha esetleg kinyúlok egy másik pergőre. Ebben a hangszerelésben tudsz igazán úgy működni, mint a beat make alapú hip-hop zenében. Célom, hogy minél stílushűbben játsszam a grooveokat.

(Fotó: Fülöp Dániel)

Van olyan, amikor a többiek beleszólnak a hangszerelésedbe?

Persze, és érzem is rajtuk, amikor egy-egy pergő, vagy egy-egy tányér jobban tetszik nekik, de természetesen ezt mondják maguktól is. Amikor számot írunk, néha például szokták kérni, hogy „akkor most játsszak kísérőn”. Ilyenkor kipróbálom úgy, és ha mindenkinek jobban tetszik, akkor maradok annál a verziónál. De alapvetően nem jellemző, hogy beleszólnának a játékomba, inkább csak javaslatokat tesznek, hiszen azért zenélünk együtt, mert szeretjük, amit a másik csinál.

A manapság igencsak felkapott slam poetry esteken is fel szoktál lépni. Milyen jövőt jósolsz a műfajnak?

Nagyon kedvelem a slam poetry műfaját, és hála Istennek egyre nagyobb rajta a figyelem; egyre több slam könyv jelenik meg, egyre színvonalasabb az egész! Emlékszem, amikor elkezdett trendivé válni, történt egy meglepő eset: azt hiszem Sirokai Matyinak, Pion Istvánnak és Simon Marcinak volt közös kötetbemutatója a Corvintetőn, és csordultig volt a hely... Mi meg csak néztünk, hogy mi van: a csajok sikongatva kértek aláírást a rockerköltőktől.  Sajnos az utóbbi időben mi zenészek kevésbé vagyunk aktívak a slam életében, mivel  csak a nagyobb eseményeken zenélünk és ott is amolyan hangulatteremtő, show-jelleggel átkötő zenéket játszunk. Ez persze tök jó, de ahogy mondtam, régebben kisebb volumenű felolvasó esteken is játszottunk. Ilyenkor konkrétan a szövegek alá zenéltünk,és szerintem baromi jó hangulatúak voltak ezek az alkalmak! De idővel valahogy ez elmúlt, mert a slammerek egyszer csak elkezdtek nem kérni zenét. Valószínűleg azért, hogy a versenyeken egyenlő esélyekkel induljanak… Persze az is lehet, hogy nagyon ragaszkodtak ahhoz, amit otthon kitaláltak és nem akarták, hogy a produkció a zenénk hatására megváltozzék. Jó hír viszont, hogy január 14-én a Műcsarnokban lesz egy olyan slam est, ahol ismét zenével fogjuk majd kísérni a slammereket.

Próbál a fixi4 (Fotó: Fülöp Dániel) 

Más: mi az újévi fogadalmad?

Nincsen konkrét újévi fogadalmam, de minden év végén készítetek számvetést hogy éppen hol tartok. Mostanában elég sok olyan dolog történik velem, hogy elégedett legyek. Már most tudom, hogy nagyon sok jó munka vár rám 2016-ban is. A Soulclappel négy-öt napra elvonultunk még októberben Füzesabonyra gyakorolni, új számokat írni. Itt körülbelül húsz téma született, amiket stúdiókörülmények között felvettünk, és a jó részeket kivágva elkészítjük majd az új albumkát! Közben persze lesznek koncertjeim más zenekarokkal is, de a január alapvetően az Amoeba-ról, lemezfelvételről és persze a koncertre való készülésről fog szólni. A hónap elején elkezdjük felvenni egy Amoeba producerálta Call me unique lemezt. Ez egy Call me Unique feat. Amoeba anyag lesz, amin a Unique-kal  közösen írt számok és az ő gitáros-énekes dalai fognak szerepelni. Az albumnak január 28-án az A38 hajón lesz egy „lemez-ízelítő” koncertje.

Call me unique egy birminghami énekesnő, aki egyébként bitang jól énekel, és hasonló zenei elképzelései vannak, mint nekünk az Amoebaval. Van egy olyan terve, hogy januártól Budapestre költözik, mert nagyon élvezi a budapesti nyüzsgő zenei közeget. Ezzel egyébként nincsen egyedül, ugyanis jó pár külföldi zenész barátom hasonlóan vonzónak érzi a főváros zenei vibrálását. 

Szerinted vajon miért lehet ez így?

Egyrészt vonzza a külföldi előadókat az, hogy ennyi féle zene van jelen egyszerre egy helyen, valamint érezhetik a lázadásunkat a „nem feltétlenül kényelmi, jóléti társadalom” ellen. Mert az embert ez kreativitásra készteti – arra, hogy zenéket hozzon létre. Ezért van itt olyan sok alkotó! A másik szempontot Lawrence Williams brit szaxofonos barátomtól hallottam. Ő mondta azt, hogy igaz, hogy Budapest kellőképp nagy város és sok ember él benne, viszont elég kicsi ahhoz, hogy az itt jelenlevő rengeteg kreatív közösség területileg egy halmazba kerüljön, és ez által egy nagy masszává változzon. Az így kialakult közegben mindenféle művészeti ágból könnyedén összefuthatsz szinte bárkivel. Lawrence Párizst hozta fel ellenpéldaként, ami ebből a szempontból túl nagy, mivel ott még a különböző művészeti csoportosulásoknak is külön kerületei vannak. Ez jazzes, az rocker, az alter… Mindenki jól elvan magában, nincsen ilyesmi vegyülés, mint nálunk. Ezt is nagyon élvezhetik a külföldi emberkék. Meg ugye Budapestben van egy jó adag „dörtiség”, mocskosság, ami nagyon sok más helyen a sterilebb, kényelmesebb, puhább életkeretek miatt alapból egyáltalán nem található meg.

*

Most pedig, ahogyan ilyenkor lenni szokott, az lenne kérésem, hogy nevezd meg a soron következő szinténzenészt!

Legyen a következő alanyod Tink Misi, a Mulató Aztékok egyik rappere, aki amióta heti jammünk van, beépült a Soulclapbe is: ő az állandó host MC-je ezeknek az esteknek. Misi nagyon pozitív, csupa szív emberke, aki csillogó szemekkel éli meg a zenei szituációkat, és úgy tud freestylozni, ahogy csak kevesen tudnak ma Magyarországon. Roppant jól improvizál, és olyan hangulatot teremt, hogy előadásmódjával dobolás közben számomra is hatalmas inspirációval szolgál!

Szöveg: Tompos Vince