szinténzenész

Fotó: Mulató Aztékok facebook

Dupla megjelenéssel kedveskednek rajongóiknak az újlipótvárosi beatindiánok. A soundcloudon és a bandcampen is elérhető Füli Gér album – Műhelymorzsák című LP-vel vegyített mixtape-n Tink Misiék régi, fióknak írt trackjei mellett természetesen a legújabb szerzemények is helyet kapnak, sőt még a Füli Gér remixét is elkészítették.

A hanganyag mellé videoklip is készült, méghozzá a Fictive Products jóvoltából. Az aztékok boszorkányműhelyében és a környező utcákban forgatott klipben feltűnik minden, ami a srácoknak fontos: „pukkanó unicum”, a kisközért a.k.a minibár, és persze az almák is…   

A rendkívül szimpatikus rapcsapatot idén januárban látogattuk meg, az interjút itt olvashatjátok.

Sirens wailing, doors slamming and Chinese food. Barely over 18, but his profile is followed by over 7000 users on SoundCloud. On the recommendation of RobotDeck, I have visited Bálint Rubóczki AKA glxy in his home, who has been producing better and better beats since only a year ago. When not creating, he studies English Studies at the University. This time, however, examination period was not the topic we were talking about.

Photo: Daniel Fülöp

As we have learned during our previous interview, the genre of Cloud is not well known. How did you stumble upon this trend?

It was 3-4 years ago, that I started to get acquainted with Cloud Trap, and the more I listened to it, the more I wanted to try myself in making music. I admit it, I made very lame things at first, but I am glad I learned the self-taught way – and not through internet tutorials.

Even though you only started making music a year ago, your Soundcloud profile already has thousands of followers. How do you feel about such a success?

On the one hand I am really glad about it, on the other hand I find it very surprising, as I don’t know who are these people and how did they get there? (laughs) My first successful song was Chinese Food Takeaway, which was replayed by over 75 000 people. I composed that at a time when I was having a lot of Chinese food, so the song was created under that influence. By the way, I have another project besides glxy, which is Shell Sport. I founded this project with Adrian, a friend of mine living in America, who is known on Soundcloud as Prayer. Even though we knew from the beginning that we both make music, our first conversation was about GTA. Then we became friends and started to make music together. We make beats through Skype – one of us begins it, the other continues, until the beat takes form.

Maybe it is because there are ten years between us, that I find it peculiar that you consider a fellow musician your friend, without ever meeting him in person. Do you guys not feel a need for meeting offline?

We already know each other for one and a half years, and we can talk everyday online the same way we work together. Of course, it would be cool to hang out together, but at the moment that is impossible. However, if all goes well, he will visit Hungary this summer, and we might even give a live performance together. By the way, I have a friend I have known online for 3 years and we still haven’t met offline.

Photo: Daniel Fülöp

How would you describe your music to someone has not yet heard about you?

Cloud Trap has a wide variety of styles. I would rather refer to my project, glxy, as Future Garage. Shell Sport is Cloud, but we represent an abstract voice even in the genre. We try to sneak unusual melodies into our music, and create something different. My latest glxy EP is pure Garage music, I have not made Cloud Trap beats for a while now.

I cannot imagine myself as a guitarist, for example, because it would really bother me, if made mistakes during a concert. I rather compose music at home, in my room, and make everything perfect.

Cloud Trap is not well known in Hungary yet. Can you tell us about this scenario?

There is really only a few of us, who play this kind of music, so we try to keep together as much as possible. We have a party series called ELEVATED where we play together. Our next party, called BEATSIMOGATÓ will take place in Müszli on the 25^th of February.

It is not only Cloud Trap that counts as young in our country, you are very young too. How do you feel in this music community?

It surprises me, that I am among them at this age and that I can perform with them. It feels a bit strange, as if I would not fit in because of my young age. Surely, others do not see it that way, it might only feel like that for me.

How is living in Budapest inspiring you?

I am from a small village next to Nyíregyháza, called Napkor, which is basically in the middle of nowhere. I moved to Budapest exactly one year ago, and this environment is much more inspiring than Napkor. At home I have not been going out, I have not even gone to parties at Nyíregyháza often, because there were no clubs that would play music that suits my taste. In contrast, Budapest has a lot of events I can go to.

What do security guards say when they see you going to your live act?

First they were just staring, like, who am I, and where am I going? Then I told them I’m going to play live here, and they shrugged their shoulders and said: well okay… (laughs)

What do your parents think about the music you make?

They support in everything, while holding it important that I finish university.

Once my grandfather listened to my music and said only this: ‘I don’t know what people like about this, but if they like it and you can make money, keep on making it!’ (laughs)

Do the neighbors take it well?

Usually no one is home during the day except for one old man in the basement, who listens to the radio very loud. Most of the time even louder than my music. It is like we’re fighting each other those times. (laughs)

RobotDeck told me that you only use an iPhone earphone when working on your music, that is all your equipment.

I really don’t have any special gadgets other than my earphones, except for this speaker that is a remainder of school parties. I don’t even use samplers, I only play notes. Sometimes I take my phone and record different sounds, like the slamming of a door. Last time I recorded the sound of a toy xylophone.

Photo: Daniel Fülöp

And now it is your turn to name the next musician in our series of Interviews.

I thought about Viktor Sági, who other than being the guitarist of Amoeba, is also the head of the ELEVATED collective. He was the first one to notice me when I started making music, and he was the first one to invite me to play live last May. I also like how he brings funky elements to his music. He is a musician of high caliber, who would deserve much more attention.

Written by: Vince Tompos

Transleted by: Gergely Kovács

Ő tervezte a budai Jégbüfé arculatát, most a MÜSZI az egyik kedvenc helye, és hogy minden beleférjen a napjába, reggel kilenckor kel, és hajnali háromkor fekszik. Ha éppen nem zenéken dolgozik, tervezőgrafikával foglalkozik, más munkái mellett az egyik vezető hírportál art directora. A szinténzenész Gryllus Ábrisnál járt. 

Fotó: Fülöp Dániel

Ha Danival tévéstáb lennénk, először arra kértem volna Ábrist, hogy mutassa meg, hogyan készülnek a beatek. Sajnos nem vagyunk az, de aggodalomra semmi ok, természetesen így is tudunk majd zenéket mutatni.

Ábris, te köztudottan footwork stílusban is zenélsz. Mit kell tudnunk erről a műfajról?

A footwork Chicagoban alakult ki, a nyolcvanas években. Eredetileg egy tánc volt, a zene is nagyon mozgás orientált. Ugyenezen a Chicago House ágon fejlődött ki a kilencvenes években a juke zenei stílus is. Sokáig egyébként a footwork megmaradt egy nagyon erős szubkultúrának, az igazán nagy nemzetközi áttörése 2010 táján történt meg, amikor európai kiadók elkezdték a chicagoi producerek dolgait kiadni. Azért szerettem meg ezt a műfajt, mert teljes mértékben „kikönyököletlen”, és mivel kevés benne a szabály, tulajdonképpen bármi belefér. Az egyetlen nagyon meghatározó dolog a 160/80 bpm-es tempó.

Hogyan talált rád az elektronikus zene?

Legelőször a Mulató Aztékok Misijével kezdtem el zenélni, aki már akkor nagyon jól MC-zett, amikor tizenöt évesen együtt jártunk rajziskolába. Együtt kezdtünk beateket írni, így indult az egész. Ha azt kérdezed, mi volt az első elektronikus zene, amit írtam, akkor az a válaszom, hogy hip-hop. De sosem tudtam igazán jó beateket írni, mert mindig elkezdtem túlságosan kísérletezni; nekem hosszabb idő zeneileg beérni, máig tart. Kezdetben képes voltam akár hetekig elmolyolni egy-egy zenével. Később aztán elkezdtem másokkal dolgozni, és pont a Sági Viktorral való közös alkotás volt az első lépésem a spontánabb zenélés felé. Viktor ugye régebb óta is zenél, meg neki ott van például az Amoeba, valamilyen értelemben tehát ő  „zenészebb zenész”, mint én. Vele volt az első olyan élményem, hogy úgy is lehet zenélni, hogy közben nem szerkesztgetünk.

Az Azurék S*10 kiadójánál jelent meg az első lemezem. Annak idején az akkori barátnőm titokban elküldte nekik a zenéimet, amiket amúgy a fióknak írtam. Aztán nem sokkal később a semmiből felhívott Azur, hogy „ hallottam a zenédet, gyere le a Zsebrakéta stúdióba valamikor”. (nevet)

Fotó: Fülöp Dániel

Az Uffallo Steez mellett létezik egy másik zenei kollaborációd is, mesélnél erről is egy kicsit? 

Igen, van egy másik, talán technonak nevezhető formációm, amit Farkas Mikivel együtt csinálok, ez a FOR. Erről azt érdemes tudni, hogy egy kicsit erőszakosabb, ugyanakkor sokszor meditatív, nagyon vasas, ipari ügy. Amikor Mikivel elkezdtünk zenélni ’13/’14-ben, már egyértelmű volt, hogy akkor lesz igazi amit csinálunk, ha csak vasakon, szintiken, dobgépeken és samplereken dolgozunk, és úgy vesszük fel a számokat, hogy utána már szinte csak keverjük őket. Fontos, hogy élő hangszerként használjuk ezeket az eszközöket. Arra törekszünk, hogy ezekkel a cuccokkal a tudatosan torzított hangokat is tisztán szólaltassuk meg. Úgy, hogy a zene tele legyen dinamikával, felhangokkal – tehát ne csak túlvezérelt torzítás legyen. A múltkor például a bojler hangját vettük fel és azt kezdtük el vagdosni, de olyan is volt, hogy az egyik számban egy Nemes Z. Márió verset kiabáltunk fel és aztán abból vágtunk ki szótagokat, majd úgy csináltunk belőle egy ismeretlen szöveget. Persze ezek bevett módszerek, de a FOR.-nál van egy nagyon szabad megközelítés. Az Uffalónál is, de az teljesen más, ott tényleg olyanok vagyunk, mint két kisgyerek a homokozóban: csináljuk a tukkóságokat, és közben fetrengünk a röhögéstől.

Fotó: Fülöp Dániel

És ott van még az Yvein Monq is, amit talán a legtöbben ismernek Veled kapcsolatban. Nekem a TWUN című klip tetszett a legjobban.

Az Yvein Monq egykor tulajdonképpen az alteregóm volt, mostanában kezdek róla leszokni, de aztán persze lehet, hogy visszajön… Amikor megmutattam a TWUN zenéjét, a klip rendezőjének, Horváth Viktornak, egyből mondta, hogy neki már régóta volt egy magas sarkúban bukdácsolós klip-ötlete, ami ehhez nagyon passzolna. Úgyhogy onnantól kezdve szinte csak rá és a szuper közreműködőkre  kellett bízzam a dolgot.

Melyik formációdat tartod a fő projektednek?

Nincsen fő projektem; körülbelül mindegyikre ugyanannyi időt fordítok, bár a FOR.-ra talán többet gondolok mostanában. Ezek mellett pedig most épp finomabb textúrájú zenékkel kísérletezek egyedül. Bár sokszor inkább a grafikai munkáim vannak előtérben, most éppen két táncelőadás zenéjén is dolgozom. Mindkettő kortárs tánc, az egyik már kicsit előrehaladottabb fázisban van, a másikkal pedig még csak most fogunk először próbaterembe menni. A tánc számomra amúgy teljesen új, de régóta szeretem, mert halálosan absztrakt és minden didaktikusságtól mentes tud lenni.

Fotó: Fülöp Dániel

Fontos dolog, hogy zenével más formában is foglalkozol. Mit kell tudni például Ligeti György metronóm installációjához készített művedről?

Ez a munka a tavalyi OFF Biennáléra készült, Ligeti Poème Symphonyque című darabjának parafrázisa. Az újragondolt helyzetben a száz metronóm egy szabályos rácsban helyezkedik el a térben úgy, hogy be lehessen közéjük sétálni. Mindegyik metronóm az emberek mozgására reagálva változtatja a tempóját, így lehet az installációval új ritmikai mezőket létrehozni. Mivel több ember is tudja egy időben befolyásolni a metronómokat, ahhoz hogy valami tudatosan épített ritmika jöjjön létre, egymásra reagálva kell benne mozogni. Nagyon érdekelnek az ilyen fajta helyzetek ahol hangban és térben egyszerre lehet gondolkodni.

­*

Most pedig ahogyan ilyenkor az lenni szokott, megkérlek, hogy add át a stafétát következő szinténzenésznek!

Nádházi Lajost, A I W A-t ajánlanám figyelmedbe. Nagyon szabad, torz house, néha egészen off beat szinti ügyek. Szép dolgokat csinál.

Szöveg: Tompos Vince

Sok minden miatt szeretem ezt a blogot, de közülük a kiszámíthatatlansága az egyik legfőbb ok. Sosem tudod, ki lesz a következő szerencsés… Legutóbb Kispestre látogattunk Danival, hogy felkeressük a Tink Misi által javasolt RobotDeck alkotóműhelyét. Miután sikeresen megkerültük a fél városrészt, kilyukadtunk Dexinél, aki készséggel bevezetett minket házi stúdiójába.

Fotó: Fülöp Dániel

Hogyan írnád körül a cloud rap műfaját?

A cloud rap esetében hip-hop alapokon nyugvó, atmoszferikus, visszhangos zenéről beszélünk. Úgy tudom, itthon egyelőre csak én mozgok ebben a műfajban, nem találtam mást eddig sajnos. Nem tudom miért, de Magyarországon nagy távolságtartással kezelnek mindent, ami új. Már régebben is szerettem az ilyen chillesebb beütésű rap cuccokat, de amúgy az akusztikus indie zenétől a wonkie-in át a grindcore-ig mindent meghallgatok. Nagy célom, hogy itthon is szintet lépjen a cloud rap műfaj ismertsége. 

Ahogy utánanéztem a műfajnak, könnyedén rájöttem, hogy alapvetően rétegzenével van dolgom. Te hogyan találtál rá erre a műfajra?

Mindig is érdekelt a zenekészítés, de a ZöldRobotMajommal kezdődött minden, még 2004-ben. Először Gríín hozott nekem egy programot, azon kezdtem el az egészet. Tudtam, hogy ha valaha valakivel zenét készítek, az majd csakis ő lesz, mert nagyon egyedinek tartottam azt, amit csinál. 2001-ben ismertük meg egymást, és rá pár évre már gyártottam is neki az alapokat. Életem első zenéjét egy corn flakes-hez járó zenekészítő programon készítettem – emlékszem, egy hónapig tartott ez a folyamat. A szólóprojektembe két éve kezdtem bele, ami úgy indult, hogy elkezdtem éneklős angol nyelvű remixeket készíteni. Ezek a számok is minimum egy hónapig készülnek, hiszen minden apró kis részlettel alaposan foglalkozom. Aztán jött a soundcloud – ott találtam rá először a jó kis magyar cuccokra.

Fotó: Fülöp Dániel

Ebben a szobában gyártom a beateket, a mastert is itt csinálom, és a felvételek nagy része is itt készül. Miután elkészülök a beatekkel, áthívom az arcokat, akik szimpatikusak nekem és tudom, hogy vevők arra a fajta cuccra, amit én nyomatok, és együtt kiválasztjuk a zenéket. Minden nap nézem az újdonságokat, Tinkkel is a soundcloud-on ismertük meg egymást. Örültem, hogy rájuk leltem, tetszett, hogy náluk nem a szokásos sírásrívás ment, meg a keménykedés, hanem egy kis laza cucc volt.

Ezelőtt még soha nem hallgattam cloudot, most egy kicsit belekóstolhattam, hogy miről is van itten szó.  Beszélgetés közben pedig előkerült egy kis sóskafőzelék is, amit tükörtojással egyetemben tálalt nekünk Dexy barátnője…

Mindegyik zenészedet a soundcloudon keresed?

Nem, néhányukat facebookon találtam meg. De olyan is volt, hogy engem kerestek meg azzal, hogy szeretnének velem dolgozni.  Én pedig bármit szívesen meghallgatok, mert minden érdekel.

A rockzenében a punk számít lázadónak, a rappen belül ennek a cloud a párja?

Ezt hadd ne én mondjam meg! Én amúgy lázadó vagyok és a ZöldRobotMajom is mindenképpen annak számít. Egyébként Gríínnel kitaláltunk egy újabb hülyeséget, de ez most még egy szűz-forró cucc. De neked elárulom: nemsokára Rainbowboys néven fogunk nyomulni és erotikus-popot fogunk játszani! Eddig ilyen számcímeink vannak: Érzelmek, Négy səgg, Superszexy, Eminencia.

Fotó: Fülöp Dániel

Tanultad a zenekészítést, vagy autodidakta módon sajátítottad el a komponálást?

Szerintem egyáltalán nem tudok zenét csinálni, csak a többiek mondják azt, hogy igen… Imádom a zenét, ennyi az egész! Mindössze csak addig csinálom, amíg nem lesz olyan, hogy tetsszen. Régen festettem, akkor az adott hasonló jó érzést, viszont ezzel meg az volt a baj, hogy minél többet zenéltem, annál kevesebbet festettem. Most már jó rég óta csak zenéket készítek. Van, amikor fél óra alatt összehozok egy jó alapot, de van olyan is, amikor három napig agyalok valamin és csak fogom a fejem… Minél több zenét csinál az ember, annál könnyebben meg tudja állapítani, mi jó, és mi nem. Nagyon fontosak azok a külső emberek, akiknek megmutogatom a zenéket. Ma már egyre több zenész barátom is van, ők is jókat szoktak hozzászólni a dolgaimhoz. Meg kell mutatni másnak is, és ha azt mondják, hogy szar, akkor azt el kell hinni.

Sokan azt hiszik, hogy én ilyen kis eminens darkos gyerek vagyok. Közben nagyon nem, életvidám macska vagyok, számomra ezek a zenék tök vidámak!

Sokat gondolkodtam azon, hogy miből lehet tudni, hogy elkészült, befejezett egy mű és már nem kell sem elvenni, sem hozzáadni belőle. Te hogyan vélekedsz erről?

Ez jó kérdés. Nincsen tökéletes alkotás; érezni kell, mikor kell abbahagyni. Egyszer le kell tenni a pontot és megálljt kell parancsolni magadnak.

Évekig éltél kint Amerikában, ott milyen hatások értek?

Mielőtt kimentem Amerikába, a Havanna lakótelepen nevelkedtem, ami ugye elég gettó fos, de én azt is élveztem. Ismerek még onnan arcokat, akiket, amikor néha-néha elhívok a városba, általában ilyen és ehhez hasonló válaszokat kapok: „Mi? Hü-hü-hü hülye vagy? A városba? Öreg vagyok én már ehhez!” És ezek a gyerekek fiatalabbak nálam! Amikor kimentünk Amerikába, Brooklynban laktunk, ahol az iskola totális game over volt... Gimi első osztályba kellett volna mennem, de visszaraktak nyolcadikba, ahol összeadni tanítottak, így csak két hónapot voltam ott. Teljesen kiégtem, inkább elmentem dolgozni. Magyarországon megszoktam a boom bap hangzást, odakint pedig egy tejesen más világ tárult elém.  Amerikában ismertem meg a trap szerkezetű cuccokat, és ezen kívül még rengeteg zenét. Odakint a legelvontabb absztrakt hip-hoptól kezdve a legpopulárisabb dolgokat hallgattam… Zeneileg nagyon finnyás voltam, meg amúgy is egyre inkább az vagyok, leszámítva hogy még a legsuttyóbb, legprimitívebb zenéket is szeretem. Amúgy szivárványlájfot élek, szeretet és békepárti vagyok!

Fotó: Fülöp Dániel

Azt vallom, hogy amiben van egy kis potenciál, azt be kell fejezni, még akkor is, ha nagyon nehéz.

Régóta dolgozol a nagylemezeden, mesélnél erről egy kicsit?

Felhőgép lesz a lemez címe, és az összes olyan MC szerepelni fog rajta, akiket szeretek, leszámítva egy-két tagot, akik sajnos nem értek rá. Az volt a koncepcióm, hogy mindenki saját magát adja és ne csak felhő rap legyen rajta. Február elején fog megjelenni; még van két szám, aminek nem kaptam meg a sávjait.

Mivel foglalkozol, ha éppen nem zenélsz?

Hollandiában téglát lapátoltam és az építőiparban tevékenykedtem, Amerikában mosogattam, meg szabászaton hordtam az anyagot, itthon pedig az ipari gépészetben dolgoztam. Most meg eseti munka jelleggel adatarchiválásokat végzek. Hál’ Istennek takarékos gyerek vagyok, ezt már odakint megtanultam. A szüleim egyébként mindenben támogatnak, mert tudják, hogy most teljesen bele vagyok bolondulva a zenébe.

Hogyan képzeled el magad tíz év múlva?

Mint minden zenész, én is szeretnék megélni ebből, de hát ez elég necces. Akár popzenét is csinálnék álnéven, hogy ha abból pénz lenne! Mert tudok olyat is, ha akarok! Majd a Rainbowboys erotikus popja, na az majd berobban! :D

Fotó: Fülöp Dániel

*

Mint zenerajongó, kivel készítenél interjút?

Sok mindenkit szeretek, de most glxy-t ajánlom figyelmedbe. Nagy rajongója vagyok Bálintnak, akit egy kis zseninek tartok, mert a zenéit saját magának keveri egy kis bedugós iPhone fülhallgatóval. Minden, amit csinál, az olyan kis bálintkás… Rám is mondják, hogy ha lenyomok két gombot, az annyira RobotDeckes... De fogalmam sincs, hogy ez mitől lehet így. :)

Szöveg: Tompos Vince